A legjobb ötleteim borotválkozás közben támadnak

Weilheim. „Olyan ez, mint egy betegség”, mondja mosolyogva Fritz Güttler arról a szenvedélyéről, hogy állandóan olyan ötleteken dolgozik, amelyek előrébb vihetik a mezőgazdasági technikát.


A weilheimi úr több mint 70 szabadalom birtokosa. 10 2009 004 767 B4 a száma a most elismerésben részesített direktvető-egységnek. Ez a terminus technikus éppoly könnyen hagyja el a száját a 87 éves úrnak, mint az azt megelőző modell szabadalomszáma. A szépkorú még ma is a szakmájának él. Vasárnap kivételével napi nyolc-kilenc órát tölt az alagsorában az író- vagy tervezőasztalánál. Számítógépet hiába keresnék az irodában. Ceruzával és tussal dolgozik. „A legjobb ötleteim azonban nem itt keletkeznek, hanem a fürdőszobában – főleg borotválkozás közben.”, meséli a feltaláló frank dialektusban, ami egyből elárulja a gyökereit.

A privát feltalálók versenyében Fritz Güttler 47 pályázó közül jutott a legjobb tíz jelölt közé. Szerdán este a stuttgarti Haus der Wirtschaft házban tudták meg a résztvevők, hogy ki az a három díjazott, akiket az összesen 32.000 eurót érő fődíj illet. Az Artur Fischer feltalálói díjat 2001 óta kétévente ítélik oda. „A megfelelő találmányok nélkül nem tudnánk megoldani a problémáinkat.”, erősíti meg a névadó és alapító tag professzor Artur Fischer, aki Christoph Dahllal, a Baden-Württembergi alapítvány ügyvezetőjével közösen nyújtotta át a díjakat és elismeréseket, miután Nils Schmid pénzügyi és gazdasági miniszter beszédet mondott az innovációról és a feltalálói szellemről. A benyújtott pályázatok az újfajta fogszabályozótól az effektív, ökologikus energiakinyerésen és csomagolási megoldásokon át a számítógép által irányított macskabejáróig íveltek.

„A büszkeség nem a megfelelő szó. Egyszerűen örülök az elismerésnek.”, mondja Fritz Güttler. Az általa feltalált direktvető-egység többek között azt az előnyt nyújtja, hogy ennek segítségével elhagyható a szántás és magágykészítés, magyarázza a feltaláló. A másik pozitívum a kisebb talajerózió, az üzemanyag-megtakarítás és az ezzel összefüggő CO2-kibocsátás csökkentése. „Eddig csak olyan vontatható újzélandi modelleket ismertünk, amelyek több mint 5 tonnát nyomnak és közel 350.000 euró befektetést feltételeztek”, magyarázza Güttler. „Az általam kifejlesztett modult kisebb üzemek is alkalmazhatják.” A trükk: a szokványos vetőgépeket és műtrágyaszóró berendezéseket kis ráfordítással fel lehet szerelni a modulokkal. Most építjük a prototípust.
Miközben a direktvető-egységek egymástól függetlenül dolgoznak, Güttler találmánya szorosan összefügg a kirchheimi Bohnauban bejegyzett ugyanezt a nevet viselő céggel. 1981-ben Fritz Güttler alapította a céget, de az üzem ügyvezetése már régóta a fia, Hans Güttler kezében van.

Mielőtt Fritz Güttler belevágott az önállóságba, üzletkötőként dolgozott a Baywanál, ahol felpörgette a fejőgépek forgalmazását. Ezt követően ugyanilyen sikeres volt a weilheimi Landmaschinen Rau cégnél az értékesítés támogatásban és később értékesítési igazgatóként is. Ezt „szabadúszóként” töltött évek követték, amikor az agrármérnök műszaki fejlesztéseken dolgozott. Erre az időszakra esik a prizmahenger feltalálása. „Ez mind a mai napig a Güttler GmbH alapterméke,” mondja Fritz Güttler, aki a „Duplex” henger előnyeit szűkszavúan csak így dicséri: „Alul finom, felül durva.” A nagy söröskupakokra emlékeztető tárcsák nedves és ragadós talajnál is helytállnak.

Fritz Güttler érdeklődését a mezőgazdasági technika már gyermekkorában felkeltette. 1781-ben az egyik őse megvásárolt Bamberg mellett Untermelsendorfban egy tanyát, amelyen 1924-ben Fritz Güttler a világra jött. „Én még lovakkal szántottam, boronáltam és vetettem”, emlékszik vissza a gyermekéveire. Apja már korán elkezdett vetőgépekkel dolgozni, ami az akkor nyolcéves fiút arra ösztönözte, hogy egy olyan ekét fejlesszen ki, amellyel a kertet remekül lehetett művelni.

A feltaláló később sem fogyott ki az ötletekből: „Az üzleti útjaimon mindig azon bosszankodtam, milyen koszosak a törülközők”, meséli Fritz Güttler. Erre feltalált egy törülközőmosó automatát, amely ultrahanggal működött. Sajnos a készülékhez nem talált gyártót. „Két évvel később egy hasonló modell lógott egy párizsi szállodában a falon.”, emlékszik a feltaláló. „A japánok gyártották.”

írta: Anke Kirsammer


A weboldal cookie-kat tárol, amit az Elfogadás gombra kattintva hagyhat jóvá. További információk

The cookie settings on this website are set to "allow cookies" to give you the best browsing experience possible. If you continue to use this website without changing your cookie settings or you click "Accept" below then you are consenting to this.

Close